3. fejezet - A meglepetések sorozata

Meghoztam a harmadik részt. :) Remélem tetszeni fog. Írd meg a véleményed.!

Csak álltam, és néztem a szemébe. Mintha minden ami körülöttünk volt megszűnt volna, csak ő volt és én. A hajam a vásárlásra kibontottam, így a pajkos szellő szabadon játszogathatott vele. Egy hajtincset az arcomba fújt, és ő, ő akinek még a nevét sem tudom, kinyújtotta a kezét, és eltűrte a hajam. Én ekkor végre le tudtam venni róla a szemem, és ki tudtam nyitni a szám.

- Köszönöm. - mondtam egy kicsit szégyenkezve, mivel olyan hosszú ideig le sem vettem róla a szemem.

- Ugyan, zavart a szabad kilátásba. - válaszolt szórakozottan.

Hirtelen nem értettem, hogy most miről is van szó!? Hát persze, a hajam!

- Úgy értem a táskát köszönöm. - mondtam, s közben egy kicsit elnevettem magam.

- Nincs mit! - most már ő is nevetett. - Egyébként kinek is szereztem vissza a táskáját?

- Katherine vagyok - mosolyogtam. - Én kinek köszönhetem a kedvességét?

- Én David vagyok. Örülök, a véletlen találkozásnak. - s közben visszaadta a táskám.

- Én szintén. - válaszoltam. - Most viszont, sajnálom, de mennem kell, várnak a barátnőim.

Miközben beszélgetünk, a csajok kijöttek az üzletből, de én észre sem vettem őket, amíg Blair oda nem jött hozzánk.

- Sziasztok. Mehetünk.

- Ööö.. Igen persze. - bár egy kicsit haboztam még, de nagy nehezen rávettem magam a mozdulásra, ám eközben Blair, szóba elegyedett Daviddel.

- Ti ismeritek egymást Katherinnel? - hangzott el Blair szájából a kérdés.

- Hát.. - David egy kicsit gondolkodott. - most ismertük meg egymást. Katnek el akarták lopni a táskáját, de én közbeléptem.

De ő közbelépett... Hagytam magam egy kicsit álmodozni. Aztán észrevettem, hogy miközben Blairrel beszél, David le sem veszi rólam a szemét.

- Ó, te vagy a nagy megmentő. - áradozott Blair. - Csak tudod az a bökkenő, hogy Katherinnek van pasija. Képzeld éppen ma vannak együtt két éve. Én viszont szabad vagyok. - Blair gonoszan mosolygott, de David még mindig engem nézet, majd megszólalt.

- Értem- mondta, de egy kicsit sem változott meg az igen jóképű arcának kifejezése.

- Viszont, nekünk mennünk kell. - mondtam ki nehéz szívvel, mivel már Amanda intett a butik elől. - De még egyszer is köszönöm a segítségedet. - néztem Davidre.

- Máskor is szívesen segítek, ha kell. - majd rám kacsintott, és kicsit közelebb hajolt, hogy Blair ne érthesse, amit mondani akar, legalábbis én ezt gondolom. - Ha újra látni szeretnélek, mit kell tennem? - kérdezte, nagyon magabiztosan.

Ismét elnevettem magam, majd én is közelebb hajoltam.

- Semmit. - mondtam szomorúan - ott van nekem Jake és nem szeretném megbántani. Ne haragudj.

- Semmi gond, remélem, azért még összefutunk. - kacsintott és mosolygott. - Azt mondtam hogy a barátod neve Jake? - kérdezte érdeklődve.

- Igen- feleltem természetesen.

- Véletlenül nem Jake Adams?- kérdezte.

- De igen. Honnan tudtad?- kezdett nagyon érdekelni a dolog.

- Ő a legjobb haverom. Bár már egy hete nem beszéltem vele. Hogy van? - érdeklődött.

- Ő jól van. Éppen táborban van.

- Akkor ezért nem veszi fel a telefont. Hallottam már rólad. Soka szokott mesélni a barátnőjéről. Most végre megismertelek. Tényleg olyan szép vagy, ahogy mondta. - majd elmosolyodott.

Éreztem, hogy elpirulok. Nem, én nem szoktam elpirulni. Viszont indulom kell.

- Ne haragudj, de most mát tényleg mennem kell. Örülök, hogy megismertelek. Majd beszélek vele. Akkor szia.

Amanda és Emily igen mérgesen néztek rám a távolból, de nem érdekelt. Amikor Blair visszaér hozzájuk Amanda, elnevette magát, és rám nézett. Én vissza mosolyogtam, és ebből megértette, hogy csak egy kis időt szeretnék nyerni. Elindultak, de Amanda minden percben visszanézett, és nevetett. 15 év barátság után még szép, hogy tudja minden gondolatom, elvégre én is tudom, hogy ő mire gondol. Most épp arra, hogy soha nem fogok megváltozni, a kék szem mindig is a gyenge pontom lesz. Különben is, nem mondhatja, hogy David nem helyes. David ismét megszólalt.

- Szia. - majd elővette a sármos mosolyát. - Remélem nemsokára látjuk egymást. - hallottam a hangját most már a hátam mögül.

A táborban

Amikor felértem a szobába, Amanda szinte letámadott. Elkezdett faggatni, és addig nem is hagyott békén, amíg meg nem eredt a nyelvem. Elmeséltem neki az egész sztorit, a táskámtól a  telefonszámom megadásáig. Itt megálltam, és ő a nagy barna szemeivel csak nézett rám. Egyszer csak eszébe jutott valami, és egyből elkezdett faggatni.

- Aztán mi történt? - kérdezte izgatottan.

- Megmondtam neki, hogy én most boldog vagyok, és hogy nem a karom megbántani Jake-et. Ekkor viszont ezt kérdezte: "Véletlenül nem Jake Adams a barátod?"

- Ismeri Jake-et? - csodálkozott Amanda.

- Még nem fejeztem be. Azt mondta, hogy Jake a legjobb barátja. - meséltem tovább.

- Wow!  Ez izgi. - lelkesedett Amanda.

- Amanda, én flörtöltem vele. - vallottam be.

- Jajj.. Nem tudhattad, különben is az elmondásod alapján ő kezdte. - vigasztalt Amanda.

- Átmegyek Jake-hez. - jelentettem ki. - Szerintem ma ott alszom, úgyhogy ne várj meg.

- Redben. Ne feledd, ma vagytok együtt két éve. Bulizatok. - bízatott fel Amanda.

- Akkor megyek is. - mondtam, majd kiléptem az ajtón.

Jake szobája a miénk alatt volt, ezért nem kellett olyan sokat mennem. Mikor odaértem, bekopogtattam. Jake kinyitotta az ajtót, én pedig a nyakába ugrottam.

- Meglepetés! - kiáltottam boldogan, s közben becsuktam az ajtót.

Kigomboltam az inge felső két gombját, és felhúztam a szám sarkát, minta ez nem tetszene, ezért tovább gomboltam. Mivel táncos volnék, vagy mi, a lábammal lekapcsoltam a villanyt.